Heti NASCAR

Lénárt Dávid blogja

4Ever 400 előzetes

Sokak kedvenc pályáján, a Homestead-Miami Speedway-en rendezik meg a NASCAR Cup Series rájátszásának következő futamát.

Kyle Larson bejelentkezett a bajnoki címért. Múlthéten, a Las Vegas-ban rendezett futamon nyerni tudott, így bekerült a Championship 4-ba. Dolga nehezebben is alakulhatott volna, Christopher Bell a futam utolsó körében a nyakára ért, de már nem tudta megelőzni a Hendrick #5-ösét. Ez volt a második legszorosabb befutó Las Vegas Cup Series-es történelme során. A két pilóta közt csupán 82 ezred volt a különbség, amikor átszelték a célvonalat. A legszorosabb egyébként Jimmie Johnson és Matt Kenseth befutója volt, őket 45 ezred választotta el 2006-ban.

 

"Szerencsére Christopher mindig rendkívül tisztán versenyez. A rajt-cél vonalhoz érve őrültebb is lehetett volna, mint amilyen volt, szóval köszönöm neki, hogy tisztelettel versenyzett" - mondta Larson a futam leintésekor. "Micsoda munkát végzett a csapatom. Egyszerűen nagyszerű volt az autó."

Nem volt egyszerű futama 2021 bajnokának. A futam féltávjánál megcsúszott, majd megkoccintotta a falat. Azonban szerencsésen jött ki ebből, mert jó szögben sikerült ütköznie.

"Ott majdnem eldobtam a versenyemet az 1-es és 2-es kanyarban. Oldalra kerültem és a falnak csapódtam, onnan kellett visszavágnom. Örültem, hogy ennyire elhúztunk, és reméltem, hogy ez elég lesz a bennmaradáshoz, ami így is lett. Nem gondoltam, hogy olyan közel tudnak majd kerülni, mint a végén, annyira idegőrlő volt.

"Nagyon jó érzés, hogy néhány hét múlva a bajnoki címért versenyezhetek, és nagyon örülök, hogy nem kell stresszelnem a következő két futamon"

Christopher Bell megszerezte szombaton az idei hatodik pole pozícióját. Nagy favorit lett ezáltal a hétvégén. A futamon mutatott tempója több, mint meggyőző volt. Jelenleg a tabella 5. helyén áll, 2 pontra lemaradva a továbbjutástól. Ha megmarad Homestead-ben és Martinsville-n is ez a teljesítménye, 2022 után idén is a Championship 4-ban láthatjuk őt.

 

"Nem tudom, mi mást tehettem volna" - mondta a futamot követően. "Úgy érzem, ez volt az én pillanatom. Ez volt az én lehetőségem arra, hogy bejussak a négyes döntőbe, de nem sikerült megragadnom. A célegyeneshez érve tudtam, hogy blokkolni fog, így megpróbáltam magasra menni, de ő is így tett. Nem is tudom, hogy volt-e esélyem arra, hogy megelőzzem őt a végén. Egyszerűen nem volt elég, de nagyszerű nap volt. Nagyszerű nap volt, hogy megszereztem a szakaszpontokat és a második helyet. Ezzel két ponttal vagyunk lemaradva, szóval még nem vagyunk kiesve, de jó lett volna, ha be tudunk zárkózni.''

Martin Truex Jr. 9. helyével a legjobb rájátszásbeli eredményét érte el. Ryan Blaney a 6. helyen ért be. A futam után kizárták, majd visszavonták a büntetést. A playoff pilóták a top 11-ben értek célba. Legrosszabb helyezést Chris Buescher érte el. Hiába az alapszakasz bajnoki címéért járó előny, Truex már csak 2 ponttal van a volan felett. Denny Hamlin-nel egyetemben, akinek a tempója visszaesni látszik. Christopher Bell pedig kopogtat, azon a bizonyos ajtón. Így fest tehát a rájátszás tabellája a homestead-i futam előtt:

https://twitter.com/NASCARonNBC/status/1713677887050547503

Homestead Miami Speedway

1993. augusztus 24-én tették le a pálya alapköveit. Eredetileg a Homestead-Miami Dade Motorsports Complex nevet kapta volna.

A Homestead-Miami Speedway-en elsőnek az Xfinity Series versenyzett. Az 1995. november 5-én megrendezett futamot Dale Jarrett nyerte meg (Michael Waltrip a 4., Joe Nemechek az élről a 7., míg Terry Labonte a 13. helyen végzett).

Két évig nem járt ott a legfelsőbb kategória. Az első NASCAR Cup Series versenyt a Homestead-Miami Speedwayen 1999. november 14-én rendezték meg.

2002-ben már itt tartották mindhárom széria bajnoki döntőjét. Egészen 2019-ig itt zajlott le a szezonzáró. Nem csoda tehát, hogy mind a rajongók, mind a pilóták körében is egy kedvelt helyszínné vált.

1999 óta 24 futamot rendeztek a Homestead-Miami Speedway-en. 18 döntő futamot és 6 évközit.

 

Fotó: Chris Trotman/NASCAR via Getty Images

Érdekességek a Homestead-Miami Speedway-ről

163 pilóta próbált szerencsét a 24 futam alatt. Köztük 124-en egynél többször látogattak el ide. Bobby Hamilton (2000), Drew Herring (2019) és Juan Pablo Montoya (2006) a Homestead-Miami Speedway-en debütált. Hamilton a 33., Herring a 29., Montoya pedig a 34. helyen végzett első Cup Series futamán.

Az első pole pozíciót David Green szerezte meg. 1999-ben az első helyhez 34,669 mp-es köridőt kellett futni. Tavaly William Byron 32,454-es idejével tudta maga mögé utasítani a mezőnyt. Denny Hamlin 3 pole pozíciójával rekordernek számít (2015, 2017,2018). Az aktív mezőnyben 4 időmérős győztes van.

 

  • Denny Hamlin - 3 pole pozíció - 2015, 2017,2018
  • Joey Logano - 1 pole pozíció - 2012 (ezzel ő a pálya legfiatalabb időmérő győztese)
  • Kevin Harvick - 1 pole pozíció - 2016
  • William Byron -1 pole pozíció - 2022

Az első helyről 3-szor került ki a győztes. Az első sorból hétszer (30%). A győztesek 62%-a a top 5-ből rajtolt el. A leghátrébbról Denny Hamlin tudott nyerni. 2009-ben a 38. helyről lett az első.

16 különböző nyertes ünnepelhetett a Homestead-Miami Speedway-en. Greg Biffle (2004, 2005, 2006), Tony Stewart (1999, 2000, 2011) és Denny Hamlin (2009, 2013, 2020) tartja a rekordot 3 futamgyőzelemmel. A hétvégi futamon 7 korábbi győztes indul.

 

  • Denny Hamlin - 3 győzelem - 2009, 2013, 2020
  • Kyle Busch - 2 győzelem - 2015, 2019
  • Joey Logano - 1 győzelem - 2018
  • Kevin Harvick - 1 győzelem - 2014
  • Kyle Larson - 1 győzelem - 2022
  • Martin Truex Jr - 1 győzelem - 2017
  • William Byron - 1 győzelem - 2021

A rájátszás résztvevők idei és homestead-i eredményei

1 – Kyle Larson #5 Hendrick Motorsports Chevrolet

2023

  • 4 győzelem
  • 2 pole
  • 14 db top 5
  • 16 db top 10
  • átlagos helyezés: 14,7

Homestead-Miami

  • 1 győzelem
  • 5 db top 5
  • 5 db top 10
  • átlagos helyezés: 10,667

2 – William Byron #24 Hendrick Motorsports Chevrolet

2023

  • 6 győzelem
  • 3 pole
  • 13 db top 5
  • 19db top 10
  • átlagos helyezés: 11,3

Homestead-Miami

  • 1 győzelem
  • 1 pole
  • 1 db top 5
  • 2 db top 10
  • átlagos helyezés: 17,0

3 – Martin Truex Jr. #19 Joe Gibbs Racing Toyota

2023

  • 3 győzelem
  • 1 pole
  • 9 db top 5
  • 16 db top 10
  • átlagos helyezés: 13,1

Homestead-Miami

  • 1 győzelem
  • 7 db top 5
  • 12 db top 10
  • átlagos helyezés: 8,353

4 – Denny Hamlin #11 Joe Gibbs Racing Toyota

2023

  • 3 győzelem
  • 4 pole
  • 13 db top 5
  • 17 db top 10
  • átlagos helyezés: 12,2

Homestead-Miami

  • 3 győzelem
  • 3 pole
  • 5 db top 5
  • 12 db top 10
  • átlagos helyezés: 9,833

5 – Christopher Bell #20 Joe Gibbs Racing Toyota

2023

  • 1 győzelem
  • 6 pole
  • 9 db top 5
  • 17 db top 10
  • átlagos helyezés: 12,8

Homestead-Miami

  • 1 db top 10
  • átlagos helyezés: 13,0

6 – Tyler Reddick #45 23XI Racing Toyota

2023

  • 2 győzelem
  • 2 pole
  • 9 db top 5
  • 14 db top 10
  • átlagos helyezés: 15,5

Homestead-Miami

  • 2 db top 5
  • 2 db top 10
  • átlagos helyezés: 13,667

7 – Ryan Blaney #12 Team Penske Ford

2023

  • 2 győzelem
  • 5 db top 5
  • 15 db top 10
  • átlagos helyezés: 15,2

Homestead-Miami

  • 1 db top 5
  • 1 db top 10
  • átlagos helyezés: 18,625

8 – Chris Buescher #17 RFK Racing Ford

2023

  • 3 győzelem
  • 8 db top 5
  • 15 db top 10
  • átlagos helyezés: 12,2

Homestead-Miami

  • 1 db top 10
  • átlagos helyezés: 19,714

4Ever400

A Homestead-Miami Speedway Kevin Harvick tiszteletére 4Ever400 néven indítja a most következő futamot. Ennek az a szomorú apropója, hogy 2014 bajnoka karrierjének utolsó szezonját teljesíti és valószínűleg nem látjuk már többé a NASCAR mezőnyében. A következő videóban megtudja a főszereplő ezt a nemes gesztust:

https://twitter.com/KevinHarvick/status/1711414354321539570?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1711414354321539570%7Ctwgr%5E4a7154ace3786d2ecebcde9ff5ce5c99e762139f%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.on3.com%2Fpro%2Fnews%2Fkevin-harvick-reacts-to-being-honored-with-the-4ever-400-at-homestead-miami-speedway%2F

"Ez nagyon király" - hangzik a  videóban. "A 4Ever 400 a Homestead-Miami Speedwayen. Ez mindenképpen az év meglepetései között a lista élén áll. Soha nem tudhatod, mi következik, és ez az év egyszerűen tele volt nagyszerű támogatással a szponzoroktól, a rajongóktól és a versenypályáktól. Arra, hogy 4Ever 400 néven indul egy bajnoki futam, nem számítottam. Szóval, köszönöm a Mobil 1-nak, és ez jó móka lesz."

A Homestead-Miami Speedway közel áll Kevin Harvick szívéhez. Egyszer tudott itt nyerni, de az volt számára valószínűleg a legszebb diadal: az egyetlen, 2014-es bajnoki címét itt ünnepelhette. Átlagos befejezéseket nézve a legjobb eredményét a homestead-i aszfaltcsíkon érte el (7,3!). 12 db top 5, 19 top 10. 19 top 15. Átlagosan a 11. helyről indult. Egyetlen pole pozícióját 2017-ben szerezte. Összesen 414 kört töltött az élen. De ahogy a "Vissza a jövőben" című filmben elhangzik, úgy itt is igaz: ezzel még nincs vége. Minden esélye megvan rá, hogy gyarapítsa ezeket a számokat és méltóan búcsúzzon el a pályától.

 

Fotó: Michael Reaves/Getty Images

Esélyek

Kyle Larson

Ha már esélyek. A képzeletbeli trónon minden bizonnyal trónfosztás következett be. Az egyre jobb teljesítményt nyújtó Kyle Larson már bent tudhatja magát a Championship 4-ba. Ezt a nyugodtságot pedig hozzáadva a jelenlegi tempójához egy elég erős egyveleget alkot. Nem véletlen az eheti Power Rankings-ben elfoglalt helye.

 

Tyler Reddick

Felkerült a #45-ös pilótája a második helyre a fogadóirodáknál. Intermediate pályán még nem sikerült nyernie. Tavaly előtti második helye a legjobb eredménye.

 

Martin Truex Jr.

Múltheti fekete lovunk most valós esélyekkel indul a vasárnapi futamra. A Las Vegas-ban elért 9. helye átszakíthatott egy gátat számára. Kedvelt pályájára érkezik. Az aktív mezőnyben a playoffban lévő pilóták közül övé a legjobb befejezési átlag (9,7). Övé a legtöbb második hely (3 db, Harvick-kal holtversenyben). A régóta várt top 5-ös eredmény megérkezhet számára, azonban nem lesz könnyű feladat.

 

Eheti fekete ló

Az esélyek nem mellette szólnak. A fogadóirodáknál 14-szeres pénzt fizetnek a sikerére. Azonban mindenképp meg kell említeni Christopher Bell nevét. Ahogy tavaly felzárkózott, úgy idén is sikerülhet neki. Tavaly Martinsville-ben aratott futamgyőzelme után kvalifikálta magát a Championship 4-ba, most azonban már hamarabb meglehet számára a bajnoki döntőbe jutás. Egy darab top 10-es eredményt ért itt el, de csupán csak háromszor versenyzett még itt. 2020-ban 8., 2021-ben 20., 2022-ben pedig a 11. helyen ért célba. Már az időmérőn is érdemes lesz rá tekinteni. Többek között a legutóbbi 4 intermediate ovalon (amilyen a homestead-i pálya stílusa) rendezett kvalifikációt 3-at az első helyen zárt. Győznie azonban még nem sikerült.

 

Extra: Jimmie Johnson visszaemlékezik a 2016-os homestead-i futamra, ahol a 7. címét szerezte meg

A bejegyzés trackback címe:

https://hetinascar.blog.hu/api/trackback/id/tr9818437321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

A.J. Allmendinger (1) AJ Allmendinger (1) Alex Bowman (2) All-Star Open (1) All-Star Race (1) Aric Almirola (1) Atlanta Motor Speedway (1) Austin Cindric (2) Austin Hill (2) Bill Elliott (1) Bobby Labonte (1) Boris Said (1) Brad Keselowski (2) Brenden Queen (1) Bristol Motor Speedway (1) Bubba Wallace (2) Chandler Smith (1) Charlotte 600 (2) Charlotte Motor Speedway (4) Chase Briscoe (1) Chase Elliott (8) Chicago (2) Christian Eckes (2) Christopher Bell (3) Chris Buescher (2) Circuit of The Americas (1) Clash (1) Coca-Cola 600 (1) Cole Custer (1) Corey Heim (3) Curtis Turner (1) Dale Earnhardt (1) Darlington Raceway (2) Darrell Waltrip (1) Daytona 500 (1) Daytona International Speedway (2) Denny Hamlin (13) Dover Motor Speedway (1) előzetes (22) Front Row Motorsport (1) Hall of fame (1) Hendrick Motorsports (1) Homestead-Miami Speedway (1) Húsvét (1) Iowa Speedway (1) Jeff Gordon (1) Jesse Love (2) Jimmie Johnson (2) Joey Logano (2) Joe Lee Johnson (1) Justin Allgaier (2) Kansas Speedway (2) Kaulig Racing (1) Kevin Harvick (3) Kurt Busch (1) Kyle Busch (6) Kyle Larson (17) L.A. Coliseum (1) Las Vegas Motor Speedway (3) Martinsville Speedway (1) Martin Truex Jr. (12) Michael McDowell (3) Nashville Superspeedway (1) New Hampshire (1) Noah Gragson (1) North Wilkesboro Speedway (1) összefoglaló (2) Phoenix Raceway (2) Playoff (6) Pocono (2) Pocono Raceway (2) portland (1) Rajah Caruth (2) Richmond Raceway (1) Ricky Stenhouse Jr. (1) road (1) Roger Penske (1) Ross Chastain (1) roval (2) Ryan Blaney (9) Ryan Sieg (1) Ryan Truex (1) Sam Mayer (3) Shane van Gisbergen (5) Sonoma Raceway (1) Spire Motorsports (1) Superspeedway (1) sztorik (3) Talladega Superspeedway (2) Team Penske (1) Texas Motor Speedway (2) Tyler Reddick (6) Ty Gibbs (1) Wendell Scott (1) William Byron (8) World 600 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása