Heti NASCAR

Lénárt Dávid blogja

11. versenyhét - Dover

 

A híres Monter Mile-on folytatódik a NASCAR szezon, nagy visszatérővel és egy debütáló pilótával.

 

Ag-Pro 300

Múlthéten Talladegában járt az Xfinity Series mezőnye és ha már ott voltak, versenyeztek is. Egy klasszikus superspeedway futamnak lehettünk szemtanúi. Több, mint 300 km/h-ás tempóval egymást lökdösve próbáltak előrehaladni a pilóták, ami a könnyebb, xfinitys autókkal nem mindig sikerült balesetmentesen. A legnagyobb ütést a Dash4Cash-ben versenyző Justin Allgaier kapta, de szerencsére semmi baja nem történt. (Videón a baleset.)

Fontos mérföldkőhöz érkezett Jesse Love karrierje. Az idén debütáló pilótának Talladega előtti legjobb helyezése egy második hely volt, amit Phoenixben ért el. Párszor már nagyon közel járt az első helyhez, azonban a múltheti, talladegai futamon sikerült megnyernie karrierje első NASCAR Xfinity Series futamát. Love remek superspeedway-menő, a tavalyi ARCA Menards Series talladegai fordulóján is őt intette le elsőként a kockás zászló.

Az RCR Racing Austin Hill-lel és Jesse Love-val 69 kört vezetett a 124-ből. Nem is meglepő ez, mindkét pilótájuk igen erős a superspeedway versenyeken. Hill #21-ese nyerte meg a pénteki időmérőt. Úgy nézett ki, ismét ő nyer, azonban két körrel a vége előtt Parker Kligerman hátulról nekiment, miközben az élen állt. Az incidens következtében Hill autója a falnak csapódott, és végül kilenc autó keveredett bele a balesetbe. Nem meglepő módon tehát hosszabbításba torkollott a futam.

A hosszabításnál Love az élre ugrott és egy feladata volt, maga mögött tartani a többieket. Ezt a nehéz feladatot sikerült abszolválnia, így megérdemelten ünnepelhette idei első futamgyőzelmét.

Jelenleg így 41 pont hátránnyal a 4. helyen tartózkodik a tabellán. Chandler Smith még mindig őrzi az első helyet.

VÉGEREDMÉNY - BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

 

[caption id="attachment_4094" align="aligncenter" width="2560"] Fotó: James Gilbert/Getty Images[/caption]

GEICO 500

A Cup Series talladegai futamán sem volt hiány az izgalomból. A verseny meglepő módon nem hosszabbításban dőlt el, így egy hosszú, kiélezett csatában dőlt el a győztes kiléte. Úgy nézett ki, meglehet a Ford első idei futamgyőzelme, azonban a poleból induló Michael McDowell túlságosan is megakarta nyerni a futamot, a blokkolási kísérlete Keselowskival szemben azonban rossz döntésnek bizonyult. Az utolsó méterekben megforgott McDowell #34-ese, lelassítva ezzel Brad Keselowski autóját, így a külső ívről érkező Tyler Reddick köszönte szépen, és megnyerte idei első futamát. A helyszínen jelen lévő #45-ös tulajdonosa, Michael Jordan első győzelmét látta élőben.

 

Ember, ez hihetetlen- mondta Reddick, aki 13 kört vezetett a futam során. - Ezen a 45-ös Toyota Camryn mindenki nagyon keményen dolgozott ma. Nem igazán jött össze nekünk a harmadik szakasz, de képesek voltunk küzdeni és megvédeni a pályaelőnyünket. Nagy volt a káosz. Ez Talladega. Nagy dicséretet kell adnom Ty Gibbsnek és Martin Truexnak, már csak mi Toyotások maradtunk, és ők mindent beleadtak, amit csak tudtak. Martin és Ty nélkül és az ilyen lökések nélkül nem nyerjük meg ezt a versenyt.

A verseny után McDowell is értékelte a futamot, aki az utolsó métereken a győzelemért ment, végül a 31. helyen ért célba.

 

Jó munkát végeztünk, hogy elöl tartsuk a Fordokat. Keselowski mindent jól csinált. Lökdösött engem. Az első alkalommal sikerült elé kerülnöm, de amikor visszatértem, már nem volt sok helyem. Meg kell néznem a visszajátszást. Utálom ezt az egészet, hogy nem értünk célba. Olyan gyors Mustangunk volt ma. ... csak nem sikerült, és sok embert kiütöttünk, ezért elnézést kérek.

Brad Keselowski sem lehet csalódott. Egymás után kétszer is a második helyen intették le. A korábban megjósolt első hely karnyújtásnyira volt az RFK pilótájának.

A tabellát továbbra is Kyle Larson vezeti, akinek ismét nem alakult szerencsésen a versenye, hiszen az első szakaszban körhátrányban kellett versenyben tartania magát. A második szakaszban már körhátrány nélkül versenyzett az élmezőnnyel, a harmadik helyen futott be. A versenyt végül a 21. helyen fejezte be.

VÉGEREDMÉNY - BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

 

[caption id="attachment_4099" align="aligncenter" width="2560"] Fotó: James Gilbert/Getty Images[/caption]

Dover Motor Speedway

Helyszín: Delaware, Dover

Épült: 1969

Pálya hossza: 1 mérföld (1,6 km)

Dőlésszög: kanyarban 24 fok, egyenesben 9 fok

Kapacitás: 58 500 néző

Legtöbb pole pozíció: David Pearson - 6 pole

Legtöbb futamgyőzelem: Jimmie Johnson - 11 győzelem

Legutóbbi futamgyőzelmek:

 

  • Martin Truex Jr. - 2023
  • Chase Elliott - 2022
  • Alex Bowman - 2021
  • Kevin Harvick - 2020 2. futam
  • Denny Hamlin - 2020 1. futam
  • Kyle Larson - 2019 rájátszás
  • Martin Truex Jr. - 2019 alapszakasz

Gyártók győzelmei:

 

  • Chevrolet - 43 győzelem
  • Ford - 27 győzelem
  • Toyota - 8 győzelem
  • Dodge - 7 győzelem
  • Mercury - 7 győzelem
  • Pontiac - 6 győzelem
  • Buick - 3 győzelem
  • Plymouth - 2 győzelem
  • Oldsmobile - 2 győzelem

[caption id="attachment_4101" align="aligncenter" width="2560"] Jimmie Johnson a 2012-es doveri futamgyőzelem után. Fotó: Geoff Burke/Getty Images[/caption]

Extra: 11 győzelem 1 pályán

Jimmie Johnson 11 győzelmet szerzett a Dover Motor Speedwayen. Ezt a felfoghatatlan számú sikert már az első teljes évében megalapozta. 2002-ben mindkét doveri futamot sikerült megnyernie újoncként. Már akkor felfigyelhetettek rá a szurkolók és a pilóták, hogy Johnsonnak nagyon fekszik a Monster Mile. Fontos hozzátenni, hogy az első futamgyőzelmét nem itt, hanem az Auto Club Speedwayen ünnepelte, ami a doveri futam előtt 3 héttel korábban került megrendezésre.

Johnson győzelmei a Dover Motor Speedwayen

 

  • 2002. június 2.
  • 2002. szeptember 22.
  • 2005. szeptember 25.
  • 2009. május 31.
  • 2009. szeptenmber 27.
  • 2010. szeptember 26.
  • 2012. június 3.
  • 2013. szepember 29.
  • 2014. június 1.
  • 2015. május 31.
  • 2017. június 4.

Johnson Doverben 18-szor végzett a top 5-ben, átlagos rajtpozíciója 10,8 volt. Háromszor indult a poleból, amit kétszer tudott győzelemre váltani. Összesen 3113 kört vezetett az élen, ami mindent pályát nézve a legtöbb számára (a második helyen Martinsville áll 2933 körrel).

A legtöbb győzelem egy pályán rekordját azonban még ezzel a számmal sem ő tartja. Az első helyen Richard Petty, aki a Martinsville Speedwayen és a North Wilkesboro Speedwayen 15-15 győzelmet szerzett.

Hétvégén lehetősége van növelni ezt a számot, hiszen visszatér Doverbe, hogy ismét meghajoljon előtte a Szörny. Idén eddig két versenyt futott, Daytonában 28, míg Texasban 29. helyen végzett.

 

[caption id="attachment_4105" align="aligncenter" width="2560"] Fotó: Tim Nwachukwu/Getty Images[/caption]

BetRivers 200 - Xfinity Series

Doverben zárul a népszerű Dash4Cash

Annak ellenére, hogy egy kör hátrányba került egy defektet követően, Ryan Sieg vissza tudott jönni a mezőnybe, megverte három NASCAR Xfinity Series Dash 4 Cash versenytársát a 100 000 dolláros bónuszért a múlt hétvégén a Talladega Superspeedwayen. Ezzel kvalifikálta magát az ehetire is, amit utoljára rendeznek meg idén.

Dash4Cash 4-es mezőnye a Dover Motor Speedwayen:

Ryan Sieg - #39 RSS Racing Ford

 

  • 17 verseny
  • 3 db top 10
  • átlagos befejezés 14,4

Jesse Love - #2 Richard Childress Racing Chevrolet

 

  • a hétvégén debütál

Riley Herbst - #98 Stewart-Haas Racing Ford)

 

  • 6 verseny
  • 3 db top 10
  • átlagos befejetés 12,8

Anthony Alfredo - #5 Our Motorsports Chevrolet 

 

  • 4 verseny
  • 0 db top 10 (legjobb helyezése 11. hely)
  • átlagos befejezés 18,2

A Truck Series nem versenyez a hétvégén, azonban 3 versenyre éhes pilóta indul a hétvégi megmérettetésen: Corey Heim, Daniel Dye és Taylor Gray. Hármójuk közül Corey Heimra összepontosul a legtöbb figyelem, hiszen az Xfinity mellett a Cupban is fog versenyezni - életében először.

Indulók:

https://twitter.com/bobpockrass/status/1782506646750544083

[caption id="attachment_4108" align="aligncenter" width="2560"] Fotó: Tim Nwachukwu/Getty Images[/caption]

Würth 400

Corey Heim debütál a Cup Seriesben

Miután a Legacy Motor Club bejelentette, hogy Erik Jones, aki a Talladega Superspeedwayen több autóval is összeütközött, nem fog versenyezni a hétvégi futamon a Dover Motor Speedwayen, mivel kompressziós törést szenvedett a háta egyik alsó csigolyájában. Helyette a tartalékpilóta Corey Heim fogja vezetni a híres #43-as rajtszámú Toyotát ezen a hétvégén. Heim David Elenz csapatfőnökkel fog együttműködni. A Legacy M.C. orvosi felmentést fog kérni Jones számára, hogy továbbra is részt vehessen a NASCAR Cup Series 2024-es rájátszásában.

Bár egyelőre nem határozták meg, mikor térhet vissza Jones a volán mögé, de Doverben ott lesz, hogy segítse csapatát. Heim jelenleg a Truck Series-ben versenyez a TRICON Garage színeiben, valamint az Xfinity Series-ben a Sam Hunt Racing színeiben.

 

Erik hosszú távú egészsége az első számú prioritásunk - mondta Jimmie Johnson, a Legacy M.C. társtulajdonosa. - Nagyszerű lesz őt vasárnap a pályán látni, és szándékunkban áll megadni neki a megfelelő felépüléshez szükséges időt. Tudom, hogy Corey nagyszerű munkát fog végezni a klub volánja mögött. Addig is gondolataink Erik és felesége, Holly mellett vannak - teljes mértékben támogatjuk őket.

Így tehát a 21 éves pilóta életében először fog versenyezni a Cup Seriesben. Tavaly már versenyzett az Xfinity mezőnyével Doverben, azonban motorhiba miatt nem tudta teljesíteni a futamot.

3 futamos forma - Chase Elliott az élen

https://twitter.com/TreyRyan99/status/1782535160614781360

Indulók (Jones helyett Heim):

https://twitter.com/bobpockrass/status/1782505538149818488

Az oddsok alapján...

A 10 legesélyesebb:

 

  • Kyle Larson - 4,5x
  • Martin Truex Jr. - 6,5 x
  • William Byron - 7,5 x
  • Ross Chastain - 7,5 x
  • Denny Hamlin - 7,5 x
  • Christopher Bell - 10 x
  • Chase Elliott - 11 x
  • Ryan Blaney - 13 x
  • Ty Gibbs - 13 x
  • Alex Bowman - 16 x

A 7-szeres bajnok, Jimmie Johnson győzelme százszoros pénzt fizet.

 

Tavalyi futam összefoglalója

[su_youtube_advanced url="https://www.youtube.com/watch?v=WN7kyqIP-Mo"]

 

[caption id="attachment_4109" align="aligncenter" width="2560"] Fotó: David Jensen/Getty Images[/caption]

Extra: A NASCAR bejelentette a NASCAR Hírességek Csarnokának 2025-ös  jelöltjeit

A NASCAR ezen a héten bejelentette a 2025 -ös NASCAR Hírességek Csatorokának 15 jelöltjét, valamint a NASCAR-hoz való kiemelkedő hozzájárulásért járó Landmark-díj öt jelöltjét.

A jelöltek:

Modern Era Ballot

 

  • Greg Biffle, a NASCAR CRAFTSMAN Truck Series 2000-es és az Xfinity Series 2002-es bajnoka.
  • Neil Bonnett, 18-szor nyert a NASCAR Cup Series-ben, köztük több egymást követő Coca-Cola 600-as győzelemmel.
  • Tim Brewer, kétszeres NASCAR Cup Series bajnok csapatfőnök.
  • Jeff Burton, 21-szer nyert a NASCAR Cup Series-ben, köztük a Southern 500-on és két Coca-Cola 600-as győzelemmel.
  • Randy Dorton, a NASCAR nemzeti sorozataiban kilenc bajnoki címet nyert motorok építésével.
  • Carl Edwards, a NASCAR Cup Series 28 futamának győztese és a 2007-es Xfinity Series bajnoka.
  • Harry Gant, 18 NASCAR Cup Series futam győztese, köztük két Southern 500 győzelemmel.
  • Harry Hyde, 1970-ben a NASCAR-kupasorozat bajnokságának csapatfőnöke.
  • Ricky Rudd, 23 győzelem a NASCAR Cup Series-ben, köztük az 1997-es Brickyard 400-as győzelem.
  • Jack Sprague, háromszoros NASCAR CRAFTSMAN Truck Series bajnok.

Pioneer Ballot

 

  • Ray Hendrick, több, mint 700 győzelem a NASCAR Modified és Late Model Sportsman versenyeken.
  • Banjo Matthews, olyan autókat épített, amely több, mint 250 NASCAR Cup Series futamot és három bajnoki címet nyert .
  • Ralph Moody, kétszeres NASCAR Cup Series tulajdonosi bajnok, a Holman-Moody gépészzsenije.
  • Larry Phillips, az első ötszörös NASCAR nemzeti bajnok a heti sorozatban.
  • Bob Welborn, háromszoros bajnok a kabrió divízióban

Landmark-díj

 

  • Alvin Hawkins, a NASCAR első zászlós embere
  • Lesa France Kennedy, a NASCAR ügyvezető alelnöke, a sport egyik legbefolyásosabb nője.
  • Dr. Joseph Mattioli, a Pocono Raceway alapítója.
  • Dr. Dean Sicking, a SAFER (acél és hab energiacsökkentő) gát feltalálója.
  • Les Richter, a NASCAR hosszú idejű vezetője, aki felügyelte a versenyt, és segített a sportág fejlődésében a nyugati parton.

A bejegyzés trackback címe:

https://hetinascar.blog.hu/api/trackback/id/tr2118437347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

A.J. Allmendinger (1) AJ Allmendinger (1) Alex Bowman (2) All-Star Open (1) All-Star Race (1) Aric Almirola (1) Atlanta Motor Speedway (1) Austin Cindric (2) Austin Hill (2) Bill Elliott (1) Bobby Labonte (1) Boris Said (1) Brad Keselowski (2) Brenden Queen (1) Bristol Motor Speedway (1) Bubba Wallace (2) Chandler Smith (1) Charlotte 600 (2) Charlotte Motor Speedway (4) Chase Briscoe (1) Chase Elliott (8) Chicago (2) Christian Eckes (2) Christopher Bell (3) Chris Buescher (2) Circuit of The Americas (1) Clash (1) Coca-Cola 600 (1) Cole Custer (1) Corey Heim (3) Curtis Turner (1) Dale Earnhardt (1) Darlington Raceway (2) Darrell Waltrip (1) Daytona 500 (1) Daytona International Speedway (2) Denny Hamlin (13) Dover Motor Speedway (1) előzetes (22) Front Row Motorsport (1) Hall of fame (1) Hendrick Motorsports (1) Homestead-Miami Speedway (1) Húsvét (1) Iowa Speedway (1) Jeff Gordon (1) Jesse Love (2) Jimmie Johnson (2) Joey Logano (2) Joe Lee Johnson (1) Justin Allgaier (2) Kansas Speedway (2) Kaulig Racing (1) Kevin Harvick (3) Kurt Busch (1) Kyle Busch (6) Kyle Larson (17) L.A. Coliseum (1) Las Vegas Motor Speedway (3) Martinsville Speedway (1) Martin Truex Jr. (12) Michael McDowell (3) Nashville Superspeedway (1) New Hampshire (1) Noah Gragson (1) North Wilkesboro Speedway (1) összefoglaló (2) Phoenix Raceway (2) Playoff (6) Pocono (2) Pocono Raceway (2) portland (1) Rajah Caruth (2) Richmond Raceway (1) Ricky Stenhouse Jr. (1) road (1) Roger Penske (1) Ross Chastain (1) roval (2) Ryan Blaney (9) Ryan Sieg (1) Ryan Truex (1) Sam Mayer (3) Shane van Gisbergen (5) Sonoma Raceway (1) Spire Motorsports (1) Superspeedway (1) sztorik (3) Talladega Superspeedway (2) Team Penske (1) Texas Motor Speedway (2) Tyler Reddick (6) Ty Gibbs (1) Wendell Scott (1) William Byron (8) World 600 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása