Heti NASCAR

Lénárt Dávid blogja

17. versenyhét - Sonoma

A napsütötte Sonoma Valley szőlőültetvényei között, a Sonoma Raceway-en folytatódik a NASCAR szezon. A kihívást jelentő pálya évről évre próbára teszi a versenyzőket, akiknek a szűk kanyarokat és a meredek emelkedőket kell a lehető legjobban abszolválni.

Toyota 200

Mondanunk sem kell, belenyúlt az eső simét a Truck Series programjába. A verseny rajtját végül két és fél órával későbbre tudták csak tenni. Mindez nem zavarta meg Corey Heimet, aki  megállíthatatlannak bizonyul 2024-ben, a Tricon Garage #11-ese a World Wide Technology Raceway-en is a Victory Lane-re került. Heim a 138. körben megtartotta az első helyet az újraindításnál, és a hátralévő időben végig vezetett. Végül 1,854 másodperccel megelőzte a második helyezett Christian Eckest, és a Triple Truck Challenge második szakaszának győzteseként 50 000 dolláros bónuszt szerzett.

A győzelem örvendetes fordulat volt, miután Heim autóját május 24-én Charlotteban kizárták a második helyről, mert három kerékanya nem volt biztonságosan rögzítve. Heim ebben a szezonban negyedszer nyert - az elmúlt nyolc versenyen belül -, másodszor Gatewayben, és pályafutása 53 indulásából kilencedik alkalommal.

Tegnap (az edzésen és a kvalifikáción) küszködtünk egy kicsit, és az éjszaka folyamán dolgoztunk rajta egy kicsit- mondta Heim. - Azt kell mondanom, hogy a pitcsapat megváltotta magát. A múlt héten megnyerhettük volna a versenyt, és elkövettek néhány hibát, de ma helyrehoztak mindent, és ez az, amiről az egész szól.

Heim a kilencedik helyről indult, és az első két szakaszon az ötödik helyen végzett. A 2. szakasz szünetében végrehajtott gyors pitelés után a 78. körben a harmadik helyről indult újra, és a kör vége előtt átvette a vezetést. Az első helyet egészen addig megtartotta, amíg a 115. körben ki nem állt a pit roadra, egy körrel korábban, mint a pole győztes Ty Majeski, aki a második helyen üldözte őt. A #11-esnek a 138. körös újraindításkor  Ty Majeskivel kellett megküzdenie. A csatából végül nyertesen jött ki.

Corey egy kicsit jobb volt, és ezt tudtam is - mondta Majeski, aki az első két szakaszt megnyerte, és 43 kört vezetett. -Úgy gondoltam, ha sikerül pályapozíciót szereznem, talán fel tudtam volna tartóztatni. Bevágtam az 1-es kanyarba, ő pedig a 2-es kanyarban megelőzött. Egy kicsit gond volt az egyensúllyal. Néha, amikor a versenyt vezeted félsz változtatni az autó beállításán.

A Triple Truck Challenge utolsó futama június 28-án lesz a Nashville Superspeedwayen. Heim és Sanchez, a múlt heti charlotte-i győztes további 100 000 dollárt gyűjthetnek be, mivel a "The Trip" három versenyéből kettőt megnyernek. A többi versenyző 50 000 dolláros bónuszban részesülhet.

Az ARCA Menards Series pilótája, Andres Perez de Lara első Truck Series versenyén a kilencedik helyet érte el.

A bajnokság élén Christian Eckes található. A playoff tabellán azonban 9 ponttal el van maradva Heimtől.

VÉGEREDMÉNY - BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Fotó: Sean Gardner/Getty Images

Pacific Office Automation 147

Ahogyan az várható volt, a Gisbergen-Allgaier-Allmendinger hármas tempója tűnt a legjobbnak az Xfinity Series portlandi kiruccanása során. A sorozat a Truck Series-zel és a Cup Series-zel ellentétben nem a World Wide Technology Speedwayen, hanem a Portland International Racewayen versenyzett. Ez a vonalvezetés természetesen erősen megnövelte az új-zélandi Shane van Gisbergen esélyeit is, aki az épített pályákon eddig sokkal jobban szerepel. Természetesen ez érthető is, hiszen az ausztrál Supercars autói és a versenyek helyszíne is jobban passzol ehhez az autóhoz és ezekhez a pályákhoz.

Az utolsó újraindításnál dőlt el minden. 4 körrel a vége előtt úgy tűnt, hogy az eddig domináló Justin Allgaier újabb futamgyőzelemnek örülhet, azonban Shane van Gisberben megelőzte őt, és már nem is engedte, hogy bárki is megelőzze. A háromszoros Supercars bajnok megszerezte első Xfinity Series sikerét, ezzel együtt be is került a rájátszásba.

Micsoda nap, igazán király, nagyszerű versenyünk volt - mondta van Gisbergen, aki azonnal bocsánatot kért a pole-győztes Sam Mayertől, akivel összeütközött és megpördült a futam első kanyarjában. - Jobbnak kell lennem az újraindításaimban, és meg kell tanulnom, hogyan helyezkedjek, de nagyon jó móka volt. Igazán klassz versenyzés. Imádom ezeket az autókat, nagyszerű őket vezetni.

Justin Allgaier számára csalódástkeltő volt a második helyezés. A JR Motorsports veteránja 46 kört vezetett a 75-ből. Tavaly után idén is másodikként ért be, az idei azonban fájóbb számára: ő vezette a legtöbb kört, mindkét szakaszgyőzelmet ő szerezte meg. Sőt, 3 futam óta csak ő nyerte a szakaszokat. Ezek közül azonban csak Darlingtonban tudott nyerni.

Nem tudom mit tehettem volna másképp - mondta Allgaier. - Az újraindításokon az autó küzdött a tapadásért. Azt hiszem, ez volt a legnehezebb rész, miután ott elment mellettem, valószínűleg túlhajtottam, hogy megpróbáljak visszatámadni hozzá, és valószínűleg nem segítettem az ügyemen. Nagyon büszke vagyok erre a csapatra. Hihetetlen az az erőfeszítés, amit ez a csapat tesz. Két egymást követő évben másodiknak lenni egy kicsit fájó, de ugyanakkor nagyon büszke vagyok mindenkire.

A bajnokságban nem történt változás, a tabella élén továbbra is a tavalyi bajnok, Cole Custer áll.

VÉGEREDMÉNY - BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Fotó: Meg Oliphant/Getty Images

Enjoy Illinois 300

Remek sorozatban van a NASCAR Cup Series, az előző 8 futamon 8 különböző futamgyőztest avattak. A 3 leghosszabb nyeretlenségi szériából 2 megszakadt, Brad Keselowski sikere után Austin Cindric tért vissza ismét a Victory Lane-re. Cindric a 2022-es Daytona 500 után tudott újra nyerni. Az utolsó előtti körig nem is gondolta volna, hogy ő látja meg elsőnek a kockás zászlót.

A verseny Blaneynek állt, azonban a regnáló bajnoknak az utolsó előtti körben kifogyott az üzemanyaga, a fehér zászlóhoz érkezve már lelassított az autója. Penske-s csapattársa megelőzte őt az egyenesben, majd követték a többiek. Végül a 24. helyig csúszott vissza a győzelmet már fejben bezsebelő #12-es.

Ez egy nagyszerű hétvége volt minden résztvevő számára - mondta Cindric. - De igen, két autó is harcban volt és meglehetett volna az 1-2. Megszakad a szívem a srácok miatt.

Óriási dolog ez számomra. Annyira örülök, hogy Brian (Wilson) csapatfőnökkel együtt sikerült győzelmet szereznem a Cup Seriesben. Soha nem tudhatod, mikor történik meg újra. Csak vezettem, és reméltem a legjobbakat.

A futam után Ryan Blaney is nyilatkozott a történtekről.

Nem gondoltam volna, hogy kifogyhatunk - mondta Blaney. - Ez egy ilyen dolog. Büszke vagyok a #12-es fiúkra. Gyorsak voltunk. Nem volt könnyű dolgom, hogy visszatartsam Christophert [Bell-t]. Jó kis csata volt. Nem tudom, mi történhetett vele.

Igen, egy körrel kevesebb, ami elég rosszul jött ki. Gratulálok a #2-es csapatnak. Egész nap jó munkát végeztek. Minden elismerésem nekik és Austinnak. Büszke vagyok a Penske csapatra és a Fordra.

Nagyon elégedettek vagyunk a mai teljesítményünkkel. Nem tudom, mit kell tennem, hogy a szerencse a mi oldalunkra álljon. A mindenit, az utolsó két pontversenyen balesetbe kerültem. Azt hittem, ma nagy esélyünk volt a győzelemre. Rosszul végződött.

Az idei Coca-Cola 600 győztese a 41. körben megelőzte Michael McDowellt és onnantól kezdve ő dominálta a futamot. Blaney és Bell a szezon egyik legszebb csatáját vívták egymással. Hol a külső, hol a belső íven próbálták egymást visszaelőzni az élen. Bellnek a 217. körben motorproblémái adódtak, ami miatt drámiaian elkezdett tempót veszteni. Az első két szakaszt megnyerte, a lelassulásának pillanatában ő tünt a leggyorsabbnak, de mindhiába, a technika közbeszólt.

Fogalmam sincs, mi történt - mondta Bell. Valamiféle motorprobléma lehetett. Meglepődtem, hogy egyáltalán eljutottam a végéig. Örülök, hogy ki tudtunk menteni belőle valamit.

Végül a hetedik helyen ért be, ami a lelassulása után kisebb csodának tűnik.

A 140. körben, a 2. szakasz utolsó körén Kyle Busch és Larson szoros csatát vívott a hetedik helyért, amikor Larson #5-öse elszabadult Busch #8-asa alatt, és mindkét autó a külső falnak csúszott. Busch autója javíthatatlanul megsérült, és a 35. helyen fejezte be a futamot - ez volt a kétszeres Cup-bajnok első futama a szezonban, amit nem fejezett be. Larson viszont meg tudta menteni a versenyét és a 10. helyen végzett.

VÉGEREDMÉNY - BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Fotó: Sean Gardner/Getty Images

Sonoma Raceway

Helyszín:

Sonoma, California

Épült: 1968

Hossza: 2 mérföld (3,2 km)

Kanyarok száma: 12

Kapacitás: 47 000 néző

Eddigi Cup Series futamok: 34

Legtöbb pole pozíció: Jeff Gordon, Kyle Larson - 5 pole

Legtöbb futamgyőzelem: Jeff Gordon - 5 győzelem

Legutóbbi futamgyőztesek:

  • Martin Truex Jr. - 2023
  • Daniel Suarez - 2022
  • Kyle Larson - 2021
  • Martin Truex Jr. - 2020
  • Martin Truex Jr. - 2019

Gyártók győzelmei:

  • Chevrolet - 13 győzelem
  • Ford - 8 győzelem
  • Toyota - 7 győzelem
  • Dodge - 3 győzelem
  • Pontiac - 2 győzelem
  • Buick - 1 győzelem

Fotó: Sean Gardner/Getty Images

Zip Buy Now, Pay Later 250 - Xfinity Series

Két duplázó is lesz a hétvégén

Ty Gibbs a Joe Gibbs Racing #19-es Toyotájának volánja mögé ül majd be a 2024-es szezon harmadik Xfinity Series indulása alkalmával. Az előző szezonban Sonomában a negyedik helyen ért célba.

John Hunter Nemechek a Joe Gibbs Racinghez csatlakozik a #20-as Toyota volánja mögött, és a szezonban hetedik Xfinity Series-indulása lesz. Tavaly elsőnek indul Sonomában Xfinity Series versenyen. A 16. helyen végzett, így van mit javítania.

Boris Said visszatér a NASCAR-ba

A veterán road versenyző, Boris Said ezen a hétvégén a Sonoma Raceway-en a #17-es Hendrick Motorsports Chevrolet volánjánál tér vissza a NASCAR Xfinity Seriesbe. A kaliforniai Carlsbadból származó Said először indul a sorozatban, mióta 2021-ben a #13-as rajtszámmal Carl Longot vezette a COTA-ban. Bár az Xfinity Series-ben még nem indult Sonomában, a NASCAR Cup Series-ben 17 alkalommal indult a pályán, és öt top 10-es helyezést ért el.

Aktív road futam nyertesek az Xfinity Seriesben:

  • AJ Allmendinger - 11 győzelem
  • Ty Gibbs - 4 győzelem
  • Justin Allgaier - 3 győzelem
  • Sam Mayer - 3 győzelem
  • Cole Custer - 2 győzelem
  • Boris Said - 1 győzelem
  • Shane van Gisbergen - 1 győzelem
  • Jeremy Clements - 1 győzelem

Érdekesség, hogy a szombati Xfinity futamon egy olyan pilóta sem lesz, aki nyert volna a sonomai pályán.

Indulók

Fotó: Jason Smith/Getty Images

Portré: Boris Said

Boris Said 1962. szeptember 18-án született. Apja, Bob Said, sikeres sportautóversenyző volt, aki kétségtelenül befolyásolta fia későbbi pályafutását. Már korai gyermekkorában magával ragadta Borist a motorsport varázsa, apja versenygépeit szerelte és a versenypályákon töltötte az időt.

Said 1980-ban kezdte el profi karrierjét a Formula Fordban, ahol tehetségét hamar bebizonyította. 1982-ben megnyerte a Formula Ford 1600 Eastern Championship-et, majd 1984-ben a Barber Formula Ford Zetec Pro Series bajnoka lett. Ezek a sikerek nyitották meg számára a kapukat a motorsport magasabb köreibe.

Az 1990-es években Said a IMSA GT Championshipben versenyzett, ahol különböző gyártók autóit vezette, mint a Ford, a Chevrolet és a Porsche. 1997-ben megszerezte első bajnoki címét a GT1 osztályban, majd 1998-ban megismételte a sikert a GT2 osztályban.

NASCAR karrierje 1995-ben indult be. Ekkor debütált a Truck Seriesben a Sears Point International Raceway-en (mai nevén Sonoma Raceway-en), az Irvan-Simo Racing #4-es Fordjában. A 25. helyről indult, de túlmelegedési problémák miatt a 24. helyen végzett. A következő évben háromszor indult az Irvan 1-800-Collect #28-as Fordjával, legjobb helyezése egy tizenharmadik hely volt.

Said 1997-ben teljes munkaidőben a Truck Seriesbe igazolt a #44 Federated Auto Parts Forddal. Bár a kezdő szezonja nem hozott győzelmet, a Pronto Auto Parts 400K-n második lett, és a tizenhatodik helyen végzett a végső tabellán. Saidre a szurkolók és a versenyzők akkor figyeltek fel, amikor az 1997-es októberi sonomai truckversenyen összetűzésbe került a bajnoki címért küzdő Rich Bickle-lel. Bickle Borist hibáztatta, amiért elvesztette az első öt futamot, és olyan kontaktusba került, amely levágta Boris gumiabroncsát. Válaszul a dühös Boris Said megvárta, amíg Bickle visszafordul és visszavágott neki. Másnap mindkét versenyző bocsánatot kért. Saidot 15 000 dolláros pénzbüntetéssel sújtották, és amíg ki nem fizette a bírságot, felfüggesztették a versenyből.

1998-ban Sonomában megnyerte pályafutása első Truck Series futamát, ráadásul a Heartland Park Topekában megszerezte első pole pozícióját is. A Busch Series-ben is debütált a Watkins Glen International Racewayen, ahol a pole pozícióból indult, de a 40. helyen végzett a Jimmy Spencer tulajdonában lévő #12-es Zippo Chevy-vel.

1999-ben Said csökkentette a Truck Series-es versenynaptárát, és csak hat versenyen indult. Portlandben és Topekában pole pozíciót szerzett az Irvan-Simo számára. Watkins Glenben debütált a Winston Cupban, ahol a második helyre kvalifikálta magát, és kilenc kört vezetett, mielőtt a #14-es Ford motorproblémák miatt meghibásodott. A Homestead-Miami Speedwayen is versenyzett, ahol a 34. helyen végzett.

A 2000-es évek elején Said a Rolex Sports Car Series-ben összpontosított, ahol a BMW gyári pilótájaként versenyzett. 2004-ben megszerezte a GT osztály bajnoki címét, majd 2005-ben történelmi győzelmet aratott a 24 Hours of Nürburgring versenyen. 2006-ban további sikereket ért el a Six Hours of the Glen megnyerésével.

Az utóbbi években Said továbbra is aktív maradt a motorsportban. Folyamatosan versenyzett a NASCAR Xfinity Series-ben, ahol a Hendrick Motorsports 17-es Chevrolet Camaroját vezette. Emellett részt vett a Rolex Sports Car Series, a Blancpain GT World Challenge America és a GT America versenyeken is. 2021-ben, 59 évesen megnyerte a Rolex Sports Car Series GTD Pro osztályát, bebizonyítva, hogy a kor csak egy szám.

Fotó: Jason Smith/Getty Images

Kiemelendő eredményei:

  • IMSA GT Championship GT1 bajnok (1997)
  • IMSA GT Championship GT2 bajnok (1998)
  • Rolex Sports Car Series GT osztály bajnok (2004)
  • 24 Hours of Nürburgring győztes (2005)
  • Six Hours of the Glen győztes (2006)
  • Rolex Sports Car Series GTD Pro osztály bajnok (2021)

Boris Said  

a Truck Seriesben:

  • 65 indulása
  • 1 győzelem (Sonoma)
  • 6 db Top 5
  • 9 db Top 10
  • Átlagos befejezés: 19,7
  • Átlagos start: 17,6
  • Körök száma az élen: 150
  • Teljesített körök: 10 148

az Xfinity Seriesben:

  • 29 indulás
  • 1 győzelem (Montreal)
  • 7 db Top 5
  • 9 db Top 10
  • Átlagos befejezés: 19,3
  • Átlagos indulás: 11,8
  • Körök száma az élen: 36
  • Teljesített körök: 2 822

a Cup Seriesben:

  • 55 indulás
  • 0 győzelem
  • 2 db Top 5
  • 8 db Top 10
  • 2 pole pozíció (2003 - Sonoma, 2006 - Daytona)
  • Átlagos befejezés: 25,98
  • Átlagos indulás: 25
  • Körök száma az élen: 32
  • Teljesített körök: 7 293

Fotó: Sean Gardner/Getty Images

Toyota / Save Mart 350 - Cup Series

Két ausztál pilóta is debütál a Cup Seriesben

Cameron Waters már versenyzett idén a NASCAR-ban. A Truck Seriesben debütált a Martinsville Speedway-en, ahol a 30. helyen ért célba. Sikerült még Kansasben is indulnia, ott már 19.-ként intették le. A legfelső szériában azonban most érkezik meg először, a RFK #60-as volánja mögül vág neki a versenynek. Jobb helyszín nem is lehetne ez számára, mint egy road pálya.

Waters mellett egy másik Supercars-os pilóta próbája ki magát az Egyesült Államokban. Will Brown a Richard Childress Racing #33-asát kapta meg.

Ez egy hihetetlen lehetőség, hogy kijöhetek és versenyezhetek a legmagasabb szinten Amerikában - mondta Brown. - Rendkívül hálás vagyok Richard Childressnek és mindenkinek a Richard Childress Racingnél a lehetőségért. Azóta érdekel a NASCAR, amióta a Supercarral versenyzem, és még inkább azóta, hogy a közelmúltban néhány nemzetközi versenyző sikerhulláma átcsapott a NASCAR Cup Seriesbe. Van néhány nagyszerű szponzorom, akik már régóta támogatnak Ausztráliában, és elég szerencsés vagyok, hogy a MobileX is csatlakozik hozzánk a versenyen, egy hosszú távú partneremmel, a Shaw and Partners-szel együtt. Hihetetlenül hálás vagyok a Motorolának és mindenki másnak is, aki csatlakozott a versenyhez. Hatalmas dolog volt mindenkit rávenni, hogy támogassa a programot, és nélkülük nem tudtuk volna megcsinálni. Nagyon várom már a versenyt, és keményen dolgozom a felkészülésen.

A Front Row Motorsports szerződést hosszabbított Todd Gillilanddel

A Front Row Motorsports megerősítette, hogy Todd Gilliland többéves szerződéshosszabbítást írt alá, és a következő években is a szervezet versenyzője marad. Gilliland 2025-ben tér vissza a szervezet három NASCAR Cup Series autójának egyikéhez.

A 24 éves versenyző a NASCAR Truck Series programjának indulása óta az Front Row-nál dolgozik, és édesapja nyomdokaiba lépve az FRM versenyzőjeként tevékenykedik.

Todd Gilliland és családja nagyon hosszú ideje a családom és a csapat mellett áll - mondta Bob Jenkins, a Front Row Motorsports tulajdonosa. - Végignéztük, ahogy fejlődik, érik, és megmutatja minden potenciálját. Most itt az ideje, hogy elvezessen minket a következő fázisba, hogy futamokat nyerjünk és következetes playoff-versenyzőkké váljunk.

Gilliand jelenleg a 22. helyen áll a NASCAR Cup Series versenyzői ranglistáján, és az idei szezonban 15 indulás során egy top 10-es helyezést ért el, és 101 kört vezetett.

Indulók

Fotó: Logan Riely/Getty Images

Az oddsok alapján...

10 legesélyesebb pilóta a Toyota / Save Mart 350 megnyerésére:

  • Martin Truex Jr. - 5,5x
  • William Byron - 7,5x
  • Ty Gibbs - 7,5x
  • Kyle Larson - 7,5x
  • Christopher Bell - 7,5x
  • Tyler Reddick - 8,5x
  • Chase Elliott - 8,5x
  • AJ Allmendinger - 13x
  • Michael McDowell - 14x
  • Chris Buescher - 14x

Menetrend

Szombat

21:30 - NASCAR Xfinity Series szabadedzés

Vasárnap

0:00 - NASCAR Cup Series időmérő

2:00 - NASCAR Xfinity Series futam 📺Aréna4

21:30 - NASCAR Cup Series futam 📺Aréna4

Tavalyi futam összefoglalója

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hetinascar.blog.hu/api/trackback/id/tr518437359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

A.J. Allmendinger (1) AJ Allmendinger (1) Alex Bowman (2) All-Star Open (1) All-Star Race (1) Aric Almirola (1) Atlanta Motor Speedway (1) Austin Cindric (2) Austin Hill (2) Bill Elliott (1) Bobby Labonte (1) Boris Said (1) Brad Keselowski (2) Brenden Queen (1) Bristol Motor Speedway (1) Bubba Wallace (2) Chandler Smith (1) Charlotte 600 (2) Charlotte Motor Speedway (4) Chase Briscoe (1) Chase Elliott (8) Chicago (2) Christian Eckes (2) Christopher Bell (3) Chris Buescher (2) Circuit of The Americas (1) Clash (1) Coca-Cola 600 (1) Cole Custer (1) Corey Heim (3) Curtis Turner (1) Dale Earnhardt (1) Darlington Raceway (2) Darrell Waltrip (1) Daytona 500 (1) Daytona International Speedway (2) Denny Hamlin (13) Dover Motor Speedway (1) előzetes (22) Front Row Motorsport (1) Hall of fame (1) Hendrick Motorsports (1) Homestead-Miami Speedway (1) Húsvét (1) Iowa Speedway (1) Jeff Gordon (1) Jesse Love (2) Jimmie Johnson (2) Joey Logano (2) Joe Lee Johnson (1) Justin Allgaier (2) Kansas Speedway (2) Kaulig Racing (1) Kevin Harvick (3) Kurt Busch (1) Kyle Busch (6) Kyle Larson (17) L.A. Coliseum (1) Las Vegas Motor Speedway (3) Martinsville Speedway (1) Martin Truex Jr. (12) Michael McDowell (3) Nashville Superspeedway (1) New Hampshire (1) Noah Gragson (1) North Wilkesboro Speedway (1) összefoglaló (2) Phoenix Raceway (2) Playoff (6) Pocono (2) Pocono Raceway (2) portland (1) Rajah Caruth (2) Richmond Raceway (1) Ricky Stenhouse Jr. (1) road (1) Roger Penske (1) Ross Chastain (1) roval (2) Ryan Blaney (9) Ryan Sieg (1) Ryan Truex (1) Sam Mayer (3) Shane van Gisbergen (5) Sonoma Raceway (1) Spire Motorsports (1) Superspeedway (1) sztorik (3) Talladega Superspeedway (2) Team Penske (1) Texas Motor Speedway (2) Tyler Reddick (6) Ty Gibbs (1) Wendell Scott (1) William Byron (8) World 600 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása