Heti NASCAR

Lénárt Dávid blogja

18. versenyhét - Iowa

Új pályán debütál a NASCAR Cup Series, a pattogatott kukorica remek választásnak bizonyul a futam mellé.

Zip Buy Now, Pay Later 250

Ha egy üzlet beindul... Shane van Gisbergen sikerszériája a (helyi idő szerinti) szombati napon is folytatódott. Bejutott az időmérő második szakaszába, ott adott majdnem 4 tizedet a második helyezett Ty Gibbs-nek. Az új-zélandi tehát megszerezte első NASCAR pole pozícióját. A versenytársak aggódhattak is, hogy Gisbergen a lehető legjobb formában utazott el a Sonoma Racewayre. A félelem beigazolódott, Shane van Gisbergen a portlandi első Xfinty Series sikerét követően Sonomában is az első helyen ért célba. Az előzetes latolgatások alapján mindenki a mezőny elejére várta, azonban a vártnál is jobb teljesítményt nyújtott. Összesen 32 kört töltött az élen - ami a legtöbb kör egy pilótától.

A verseny végi újraindításon sikerült átvennie utoljára a vezetést. Austin Hillel keveredett nagy csatába. A COTA után újra egymásra talált a két pilóta, a kettejük csatájából azonban most nem egy nevető harmadik került ki győztesen. A küzdelmet Gisbergen nyerte, Hill végül az ötödik helyen futott be.

Micsoda verseny - egy kaland volt fel és le menni egész nap - mondta Van Gisbergen.

Az utolsó újraindításnál mindent beleadtam, két srác, akik ugyanazért küzdöttek a végén kontaktusba kerültek egymással.

Azért elég félelmetes volt, nagyon jó móka volt. Remélem, mindenki élvezte a műsort. Elég félelmetes hetek voltak számunkra.

A két hét között végzett munkánknak köszönhetően az autó ismét jobb lett.

Fantasztikus volt Ty Gibbs-szel versenyezni a rajtnál, kitettünk mindketten magunkért. Különleges dolog, hogy egymás után két épített pályán is győzni tudok, és arról álmodozom, hogy egy nap egy oválon is nyerni tudunk.

Hill egyértelműen nem volt elégedett a közte és a van Gisbergen között történt érintkezéssel.

Ezt most meghagyom a billentyűzetharcosoknak, hagyom, hogy kitalálják, mi történt - mondta Hill, miközben a pálya nagy videoképernyőjén nézte a visszajátszást. - Bármilyen kommentárt is mondok, téves lesz.

Megyünk tovább a következőre, jó kemény versenyzésre. Egy ideig feltartottuk SVG-t, volt az az előzés, és tudtam, hogy kemény lesz az újraindítás, de nem jött össze. De jó pontszerző napot zártunk, és az első ötben végeztünk. Ennél többet nem is lehet kérni.

Ty Gibbs számára pokolian alakult a futam. Az első szakaszban ő volt Shane van Gisbergen riválisa. 26 kört vezetett. A második szakasz megnyerése után pozíciókat veszetett a lassú pitelés miatt. Az újraindítást követő körben ő is belekeveredett a 13 autót magával rántó balesetbe.

Custer nyolcadik helye elég volt ahhoz, hogy megőrizze 12 pontos bajnoki előnyét Hill és Chandler Smith előtt.

VÉGEREDMÉNY - BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Fotó: Meg Oliphant/Getty Images

Toyota / Save Mart 350

Az újraaszfaltozott 2 mérföldes pályán elég hektikusan indult a futam. A versenytáv felénél már 7 sárga zászlós periódusnál járt a mezőny. Épített pályánál nem megszokott ilyen magas számú versenymegállítás. Az előző két sonomai versenyes összesen nem volt ennyi, mint amit idén az első 55 körben láthattunk.  A sorozatos megforgások és kontaktok után azonban lenyugodtak a pilóták a második szakaszban, az utolsó 51 körben egy sárga sem szakította meg a pilóták menetelését. Ez azonban egy takatikai versenyképet hozott el, amit a legjobban a hazai hős, Kyle Larson és csapata használta ki a legjobban. Larson szinte a végéig kivárt, a legutolsók közt ment ki a pit roadra. 20 körrel a vége előtt a nyolcadik helyre jött vissza, azonban a gumielőnyének is köszönhetően úgy jött előre, mint kés a vajon. Hol egyet, hol kettőt előzött akár egy kanyaron belül is. Meg nem állt az első helyig, ahol végül leintették a kaliforniai pilótát. Larson Elk-Grove-ból származik, ami a pályától körülbelül egy órányira helyezkedik el.

Az #5-ös egy drámai hármas csatát követően, a négyszeres sonomai győztes Martin Truex Jr.-ral és Chris Buescherrel folytatott drámai hármas csatát követően nyolc perccel a vége előtt végleg az élre állt. Miután Larson mindkettőjüket megelőzte, Truex az utolsó körök nagy részében becsületesen tartotta a tempót Larsonnal, hogy aztán az utolsó körben kifogyjon a benzine. A Joe Gibbs Racing #19-es rajtszámú Toyotája a kockás zászló előtt 40 méterrel a tribünök előtt állt meg,miközben a többi autó elszáguldott mellette, Truex végül az éljenző közönség előtt, a szívszorító 27. helyen sántikálva haladt át a célvonalon.

Nem tudtam, mit csinálunk a stratégiát illetően - mondta Larson. - Csak ott voltam kint, és csak futottam a köröket. ... szóval úgy voltam vele, hogy ezeknek a srácoknak talán máskor kell pitelniük, de amikor aztán azt mondták, hogy menjek versenyezni, majd előzzem meg őket, akkor egy kicsit feszült lettem

Hálás vagyok, hogy volt elég tapadásunk. Hálás vagyok azért is, ahogy a srácok versenyeztek, Martin pedig sosem tudott úgy menni, hogy én a harmadik helyen ragadtam volna.

Egyszerűen fantasztikus, fantasztikus verseny volt.

Larson második sonomai sikerét érte el, idén pedig harmadjára jut el a győztesek útjára.

A 41. poleját megszerző Joey Logano végül a 21. helyen ért célba. A két Supercars-ból debütáló pilótának, Will Brownak és Cameron Watersnek nem úgy alakult a versenye, ahogy az elvárták. Josh Berry balesetének köszönhetően megsérült Waters felfüggesztése, ami miatt a futam 66.körében kiállni kényszerült.

Egyszerűen túl sok sérülésünk volt - rengeteget sérült a kormány - és próbáltuk kijavítani, aztán a végén volt még egy kis incidens, ami rendesen elgörbítette az autót - mondta Waters a Speedcafe.com-nak.

Szóval, kár érte. Az azt megelőző első futamon nagyon jól éreztem magam, fantasztikus volt odakint. Az autó nagyon gyors volt.

Brown is korábban kényszerült befejezni a futamot, elektromos próblémákkal küzködött, emiatt a második szakasz elején a 11. es kanyarban megállt.

A 2021-es bajnok számára ez egy fontosgyőzelem volt. 14 ponttal átvette a vezetést a Hendrick-es csapattársa, Elliott előtt.

VÉGEREDMÉNY - BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Fotó: Meg Oliphant/Getty Images

Iowa Speedway

Helyszín: Newton, Iowa

Épült: 2005

Hossza: 0.875 mérföld (1,4 km)

Dőlésszög: kanyarokban 12-14 fok

Kapacitás: 30 000 néző

A Cup Series története során először érkezik meg a mezőny az Iowa Speedwayre. A sorozat fennállása során ez lesz a 176. különböző pálya, ahol pontot szerezhetnek a pilóták. Mivel nincsenek korábbi adatok, így a statiszikák helyett nézzük meg a pálya történelmét.

Az 50 millió dolláros létesítmény építése 2005 végén kezdődött. S munkások mintegy 180 000 tonna kőzetet fektettek le a pálya körül. A gyorsulási pálya volt az első olyan pálya, ahol a SAFER Barrier-t telepítették a teljes kerületére, és az első volt, ahol a biztonsági korlát második generációját használták, amely nem rendelkezik betonfallal az energiaelnyelő szerkezet mögött. A versenyfelület burkolása 2006 júliusának végén fejeződött be. Az oválon kívül egy Alan Wilson által tervezett 1,3 mérföldes országúti pályát is bepréseltek a pálya belsejébe, amely 1/4 és 1/5 mérföldes oválokkal és egy 1/8 mérföldes drag strip-el is büszkélkedhet.

A pálya szeptemberben adott otthont az első versenynek, a Soy Biodiesel 250-nek. Woody Howard nyerte a versenyt, amely a USAR Hooters Pro Cup Four Champions rájátszását jelentette. Az első szezon az ARCA Racing Series döntőjével zárult, amelyet Rusty fia, Steve Wallace nyert meg.

Az első nagy esemény 2007-ben következett be az IndyCar Series első látogatásával az Iowa Corn Indy 250 elnevezésű versenyen, amelyet Dario Franchitti nyert meg egy majdnem fotófinisben Marco Andretti előtt. Ugyanebben az évben egy Grand Am sportkocsis versenyt is rendeztek éjszakai futamként, de a rövid kör tömör és kanyargós jellege nem tett jót a versenyzésnek, és a kísérletet nem ismételték meg. A pálya azonban 2009-ben egy NASCAR Camping World Truck Series és egy Nationwide Series futamot kapott, mivel szilárdan megalapozta pozícióját a stock car versenyek ranglétrájának alsó fokán.

Rendszeresen felröppentek olyan pletykák, hogy a pályát a NASCAR Cup fordulójához tervezik, és 2013-ban az iowai törvényhozásban elkezdett keringeni egy törvényjavaslat, amely 8 millió dolláros fejlesztéseket engedélyezne a pályán e cél érdekében. Az új tulajdonosok számára azonban egyre nagyobbak lettek a pénzügyi nehézségek, és 2013 novemberében a létesítményt maga a NASCAR vásárolta ki teljes egészében. A stock car irányító testület az adóbevallások szerint körülbelül 10 millió dollárt fizetett a létesítményért, de kijelentette, hogy nem tervezi még a legfelsőbb kategória  versenyeztetését a pályán.

A versenysporton kívül a pálya egész évben több autósiskolának ad otthont, köztük a híres Richard Petty Driving Experience egyik ágának, ahol a látogatóknak lehetőségük van megtapasztalni a gyorsulási pályát egy stock car volánja mögül.

Fotó: Matt Sullivan/Getty Images

Iowa Speedway a Truck Seriesben

A Cup ugyan nem, de a Truck és az Xfinity Series versenyzett már az iowai pályán. A truckosok szám szerint 13 alkalommal. Változatos futamok mentek évről-évre. A 13 futam során 10 különböző pilóta örülhetett. Ezek közül sokan már a Cup Series mezőnyét erősítik. Egyszer tudott nyerni Matt Crafton, James Buescher, John Hunter Nemechek, Ryan Blaney, Austin Dillion, Mike Skinner és William Byron. A legtöbb futamgyőzelmet 3 pilóta is tartja, akik duplázni tudtak az Iowa Speedway-en. Duplázni Timothy Peters, Erik Jonesés Brett Moffitt tudott.

Iowa Speedway az Xfinity Seriesben

Az Xfinity Series 20 alkalommal versenyzett az Iowa Speedwayen. Legutóbb 2019 július végén járt itt a mezőny, akkor Chase Briscoe győzelmétől volt hangos a sajtó. A rekordgyőztes Brad Keselowski és Ricky Stenhouse Jr. A két jelenlegi Cup Seriesben versenyző pilóta egyaránt 3-3 futamot nyertek itt, a legjobb emlékekkel valószínűleg ők érkeznek ide. A Cup mezőnyéből 7 oilóta nyert itt Keselowskin és Stenhousen kívül: Christopher Bell, Ryan Blaney, Erik Jones, Chris Buescher, Chase Briscoe, Kyle Busch és William Byron.

Fotó: Matt Sulivan / Getty Images

Hy-Vee PERKS 250 - Xfinity Series

Justin Allgaier bizakodik a hétvége előtt

Nagyon várom már, hogy visszatérjünk Iowába ezen a hétvégén -nyilatkozott Allgaier. - Mindig is ez volt az egyik kedvenc pályám, és nagyszerű, hogy visszatérhetek oda.

A JRM mindig is nagyon erős volt, és nem látom okát, hogy miért ne lenne megint ugyanez a sebességünk, amikor a pénteki edzésen kipakolunk. Remélhetőleg zökkenőmentes hétvégénk lesz, és szombaton a győzelemért harcolhatunk.

Allgaier jelenleg 16 indulása alkalmával 1-szer tudott nyerni. 4-szer végzett a top 5-ben és 449 kört töltött az élen. Kedvelt helyszíne ez az Xfinity Series veteránnak, mindössze 4-szer nem került csak be a top 10-be.

Érdekesség

Jeff Green a 15-ször indult az iowai Xfinity Series versenyen. Egyszer sem ért célba közülük.

Indulók

Iowa Corn 350 - Cup Series

Hamlin a harmadik rövid pályás győzelmet szeretné megszerezni ebben a szezonban

1997 óta a NASCAR Cup Series minden szezonban hat futamot rendeznek egy mérföldnél rövidebb pályákon (minden rövid pályán két futamot): Richmond (0,75 mérföld), Bristol (0,533 mérföld) és Martinsville Speedway (0,526 mérföld). 1997 óta az egyetlen olyan szezon, amelyben nem volt összesen hat futam egy mérföldnél rövidebb pályákon, a 2020-as szezon volt. A Covid korlátozása miatt a sorozat abban az idényben csak öt futamot rendezett. Az Iowa Speedway, a hétvégi helyszín 0,875 mérföldes.

Hamlin idén már két futamot nyert rövid pályákon, és ezen a hétvégén a harmadikat szeretné megszerezni.

1997 óta Jimmie Johnson volt az egyetlen, aki egy szezon során 4 db rövid oválversenyt nyert. Ezt a tettet 2007-ben hajtotta végre.

Véget ért a Fox közvetítései, hagyományosan Sonoma után az NBC veszi át a helyét

Ahogy azt az amerikai csatornánál megszokhattuk, a sonomai versenyt követően elbúcsúznak a FOX kommentátorai: Mike Joy és a két korábbi NASCAR pilóta; Clint Bowyer és Kevin Harvick. Harvick a tavalyi szezon végén elköszönt a Cup Seriestől, azonban idén versenyről-versenyre végigutazta az országot. A váltás azonban bekövetkezett, nézzük jelenleg hogy állnak a pilóták:

Alapszakasz tabella top 5:

  • Kyle Larson - 561 pont
  • Chase Elliott - 547 pont
  • Denny Hamlin - 535 pont
  • Tyler Reddick - 512 pont
  • Martin Truex Jr. - 508 pont

Rájátszás tabella top 5:

  • Kyle Larson - 22 pont
  • Denny Hamlin - 18 pont
  • William Byron - 16 pont
  • Christopher Bell - 16 pont
  • Tyler Reddick - 8 pont

Fotó: Logan Riely/Getty Images)

Legalább 2 futamot nyerő pilóták:

  • William Byron - 3 győzelem
  • Denny Hamlin - 3 győzelem
  • Kyle Larson - 3 győzelem
  • Christopher Bell - 2 győzelem

Legtöbb top 5:

  • Brad Keselowski - 7 db
  • Kyle Larson - 7 db
  • Denny Hamlin - 7 db

Legtöbb top 10:

  • Tyler Reddick - 10 db

Legtöbb top 20:

  • Chase Elliott - 16 db

Legjobb átlagos indulási pozíció:

  • Ty Gibbs - 10.0
  • William Byron - 10.0

Legjobb befejezési pozíció:

  • Chase Elliott - 9,5

Legtöbb kör az élen:

  • Kyle Larson - 674 kör

Indulók

Az oddsok alapján...

A 10 legesélyesebb pilóta az Iowa Corn 350 megnyerésére: 

  • Christopher Bell - 3,8x
  • Kyle Larson - 5,5x
  • Denny Hamlin - 7x
  • Joey Logano - 8,5x
  • Ryan Blaney - 9x
  • Martin Truex Jr. - 10x
  • William Byron - 11x
  • Ty Gibbs - 11x
  • Brad Keselowski - 12x
  • Tyler Reddick - 13x

Menetrend

Péntek

21:00 - ARCA Menards Series - szabadedzés

22:00 - ARCA Menards Series - időmérő

20:35 - NASCAR Xfinity Series - szabadedzés

21:45 - NASCAR Cup Series - szabadedzés

Szombat

3:00 - ARCA Menards Series - futam

18:05 - NASCAR Xfinity Series - időmérő

19:05 - NASCAR Cup Series - időmérő

21:30 - NASCAR Xfinity Series - futam 📺Aréna4

Hétfő

1:00 - NASCAR Cup Series - futam 📺Aréna4

Fotó: Matt Sullivan/Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://hetinascar.blog.hu/api/trackback/id/tr4418437361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

A.J. Allmendinger (1) AJ Allmendinger (1) Alex Bowman (2) All-Star Open (1) All-Star Race (1) Aric Almirola (1) Atlanta Motor Speedway (1) Austin Cindric (2) Austin Hill (2) Bill Elliott (1) Bobby Labonte (1) Boris Said (1) Brad Keselowski (2) Brenden Queen (1) Bristol Motor Speedway (1) Bubba Wallace (2) Chandler Smith (1) Charlotte 600 (2) Charlotte Motor Speedway (4) Chase Briscoe (1) Chase Elliott (8) Chicago (2) Christian Eckes (2) Christopher Bell (3) Chris Buescher (2) Circuit of The Americas (1) Clash (1) Coca-Cola 600 (1) Cole Custer (1) Corey Heim (3) Curtis Turner (1) Dale Earnhardt (1) Darlington Raceway (2) Darrell Waltrip (1) Daytona 500 (1) Daytona International Speedway (2) Denny Hamlin (13) Dover Motor Speedway (1) előzetes (22) Front Row Motorsport (1) Hall of fame (1) Hendrick Motorsports (1) Homestead-Miami Speedway (1) Húsvét (1) Iowa Speedway (1) Jeff Gordon (1) Jesse Love (2) Jimmie Johnson (2) Joey Logano (2) Joe Lee Johnson (1) Justin Allgaier (2) Kansas Speedway (2) Kaulig Racing (1) Kevin Harvick (3) Kurt Busch (1) Kyle Busch (6) Kyle Larson (17) L.A. Coliseum (1) Las Vegas Motor Speedway (3) Martinsville Speedway (1) Martin Truex Jr. (12) Michael McDowell (3) Nashville Superspeedway (1) New Hampshire (1) Noah Gragson (1) North Wilkesboro Speedway (1) összefoglaló (2) Phoenix Raceway (2) Playoff (6) Pocono (2) Pocono Raceway (2) portland (1) Rajah Caruth (2) Richmond Raceway (1) Ricky Stenhouse Jr. (1) road (1) Roger Penske (1) Ross Chastain (1) roval (2) Ryan Blaney (9) Ryan Sieg (1) Ryan Truex (1) Sam Mayer (3) Shane van Gisbergen (5) Sonoma Raceway (1) Spire Motorsports (1) Superspeedway (1) sztorik (3) Talladega Superspeedway (2) Team Penske (1) Texas Motor Speedway (2) Tyler Reddick (6) Ty Gibbs (1) Wendell Scott (1) William Byron (8) World 600 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása