Heti NASCAR

Lénárt Dávid blogja

Team Penske csapatbemutató

Két szezon közt több lehetőség van arra, hogy közelebbről is megismerjük a NASCAR Cup Series csapatait. Most az egyéni bajnokot adó Team Penkse-t vessszük górcső alá.

Fotó: NASCAR MEDIA

A Kapitány

Roger Penske, a csapat alapítója 1937-ben született az ohioi Shaker Heightsban.

Az autósportba igazán 14 évesen szeretett bele, amikor édesapja elvitte az Indianapolis 500-as versenyre. Nagy hatást tett ez a leendő csapatfőnökre.

Már tinédzserként is az autók körül forgott az élete. Régebbi darabokat vásárolt, amiket felújítás után továbbadott. Természetesen jókora nyereséggel. A Lehigh Egyetemen üzleti tanulmányokat folytatott, majd versenyzői karrierbe kezdett. Penske gyorsan sikereket ért el a sportautó- és stock car versenyeken. 1961-ben az év versenyzőjének választotta a Sports Car Club of America.

1963-ban, 26 éves korában egy philadelphiai Chevrolet franchise cég vezérigazgatójaként dolgozott. Később 50 000 dollárt kért kölcsön az apjától, hogy megvásárolja a márkakereskedést.

Ugyanebben az évben Penske meghívást kapott az Indianapolis 500 újonc tesztjére, ami autóversenyzőként a legnagyobb lehetőséget jelentette számára. Mivel a Chevroletnek nem tetszett, hogy megosztja idejét az üzlet és a versenyzés között, Penske úgy döntött, hogy a kereskedésére koncentrál.

Megalakult a Team Penske

Így tehát 1965-ben visszavonult a versenyzéstől, hogy első vállalkozására - egy philadelphiai Chevrolet-kereskedésre - koncentrálhasson. A versenypályáktól azonban nem sokat volt távol. 1966-ban a daytonai és a sebringi hosszútávú versenyen indított Corvette-eket.

Ugyanebben az évben jöttek az első nagy sikerek Mark Donohue által. A United States Road Racing nevű bajnokságban szerepelt Roger Penske Lola T70-es autójával. Hat futamot sikerült megnyernie, így az év végén bajnoki címet tudott ünnepelni ő, és a Penske csapat.

3 sikeres év után Roger Penske az Indy felé vette az irányt. Természetesen Mark Donohue is követte a Kapitányt. 1969-ben már indultak is a híres Indianapolis 500-on, ahol a második helyről indulva végül 7.-ként futott be Donohue. Megállíthatatlannak számított ezen a pályán. 1972-ben meg is szerezte a Penske első Indianapolis 500 győzelmét, ami tagadhatatlanul az addigi legnagyobb sikere volt az alakulatnak.

NASCAR debütálás

1972 tehát egy fontos mérföldkő volt a csapat számára. Indy 500-as sikere mellett ugyanis debütált a NASCAR-ban.

Első versenyük a Riverside International Raceway-en rendezett Winston Western 500 volt. Már említeni sem kell, Mark Donohue ült a volán mögött. 3. helyről rajtolva azonban nem ért el nagy sikert, a 39. helyen végzett. A következő szezon nyitófutamát azonban sikerült megnyernie, így az Indy után már a NASCAR-ban is letette a névjegyét a csapat.

1977-ben úgy tűnt, a Penske kiszáll a NASCAR-ból. 5 győzelem után parkolópályára tették a projektet. Az év végén eladta a felszereléseit az Elliott családnak.

1980-ban két futam erejéig képviseltették magukat. Rusty Wallace velük debütált Atlantában.

Formula 1-es kitérő, ami tragédiával végződött

1974-ben a Team Penske a Formula 1-ben is indított csapatot. Roger Penske keze már mindenhova elért. Ugyan 1971-ben is részt vettek szponzorként a Száguldó Cirkuszban, de 3 évet kellett arra várni, hogy teljes csapatként versenyezzenek. '74-től '76-ig vettek részt a Formula 1-ben. Utolsó évükben sikerült nyerniük az osztrák pályán. A csapat egyik legnagyobb tragédiája ezen a pályán történt, egy évvel a történelmi futamgyőzelem előtt.

1975-ben a csapat legendás pilótája és alapító tagja, a már sokszor említett Mark Donohue halála rázta meg a Team Penske alakulatot. Az Osztrák Nagydíj szabadedzésén balesetet szenvedett, a pálya leggyorsabb kanyarjában egy oszlopnak csapódott. Kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, azonban erős fejfájás miatt korházba került. Másnap kómába esett és elhunyt.

Penske-ék visszatérnek a NASCAR-ba, és sikert sikerre halmoznak

1991-ben újra versenyeztek a NASCAR-ban. A #2-esben nem más ült, mint Rusty Wallace. Az akkor 11 éve debütáló pilóta remek választásnak bizonyult. Két győzelmet sikerült is nyernie a szezonban. Wallace eredményei is hozzájárultak a Team Penske fejlődéséhez. 1993-ban 10 futamon végzett az élen, de bajnoki címet nem tudott ünnepelni, 100 pont hiányzott, hogy a tabella élén végezzen (Dale Earnhardt előzte meg a Penske pilótáját).

1998-tól kezdve Jeremy Mayfield is csatlakozott a csapathoz, így már nem egy, hanem két autóval indultak.

Rusty Wallace a 2005-ös szezon után visszavonult a Cup Seriesből, ezzel pedig lezárult a csapat egyik legsikeresebb pilótájának karrierje. Kurt Busch, a NASCAR Cup Series 2004-es bajnoka 2006-ban csatlakozott a csapathoz.

Az egyik leghíresebb győzelmük a 2008-as Daytona 500-on elért 1-2. Ryan Newman és Kurt Busch ért be egymás mögött, megszerezve ezzel a csapat első daytonai sikerét.

Fotó: Matthew Stockman/Getty Images for NASCAR

Több évben is indultak már a NASCAR másodosztályában, a Nationwide Seriesben (1989,2001,2005,2006,2007,2008), azonban 2009-ig jutott oda a csapat, hogy egy teljes szezonos autót indítanak. A volán mögött Justin Allgaier ült. Győznie nem sikerült, de ő lett az év újonca. Első NASCAR bajnoki címüket egy évvel rá, 2010-ben érték el. Egy bizonyos Brad Keselowski utasított mindenkit maga mögé. 12-szer látogatta meg a Victory Lane-t a Penske Racing Dodge-jával.

Nem kellett sokat várni Brad Keselowski és a Team Penske újabb közös sikerére. 2012-ben megszerezte Keselowski az első Cup Series bajnoki címét, ami a csapat történetében is az elsőnek számított. A hőn áhított bajnoki cím megszerzése azonban csak mégjobban motiválttá tette az alakulatot.

2013-ban eljött a márkaváltás, Dodge helyett már Fordokban láthattuk a Team Penske autóit. Megérkezett a #22-esbe Joey Logano, aki máig kirobbanthatatlan tagja a csapatnak.

A következő években Logano és Keselowski rendszeres látogatói voltak a Victory Lane-nek. 2014-ben 11 futamot tudtak nyerni, ami csapaton belül máig a legtöbb megszerzett győzelem egy szezonon belül (6-ot nyert a #2-es, 5-öt pedig a #22-es).

2018-ig kellett várni a következő Penske bajnoki címre. Ezúttal Joey Logano emelhette a magasba a trófeát. A #22-es pilótája "csupán" 3 futamot tudott megnyerni. Talladega-ban, Martinsville-ben és a legfontosabb futamon, a homeastead-i szezonzárón intették le elsőként. Ebben az évben csatlakozott a csapathoz Ryan Blaney. 2010 után tehát újra 3 autós felállásban vágott neki a szezonnak a Team Penske.

A generációváltáskor, 2022-ben távozott Brad Keselowski. Helyét Austin Cindric vette át, aki meg is nyerte egyből a NASCAR leghíresebb versenyét, a szezonnyitó Daytona 500-at. Az autó változására remekül ráérzett a Penkse. Joey Logano második bajnoki címét ünnepelhette a Phoenix Raceway-en.

Elérkeztünk az idei évhez. Ryan Blaney 3 futamgyőzelemmel megszerezte első Cup Series címét. A csapat így már a negyedik Cup Series első helyének örülhetett.

A hetedik generációban tehát csak a Team Penske pilótái lettek bajnokok. A csapat lelkesedése aligha hagyott alább, őket ismerve 100%-osan azon lesznek, hogy 2024 bajnoka is közülük kerüljön ki.

Fotó: Chris Graythen/Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://hetinascar.blog.hu/api/trackback/id/tr8218437327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

A.J. Allmendinger (1) AJ Allmendinger (1) Alex Bowman (2) All-Star Open (1) All-Star Race (1) Aric Almirola (1) Atlanta Motor Speedway (1) Austin Cindric (2) Austin Hill (2) Bill Elliott (1) Bobby Labonte (1) Boris Said (1) Brad Keselowski (2) Brenden Queen (1) Bristol Motor Speedway (1) Bubba Wallace (2) Chandler Smith (1) Charlotte 600 (2) Charlotte Motor Speedway (4) Chase Briscoe (1) Chase Elliott (8) Chicago (2) Christian Eckes (2) Christopher Bell (3) Chris Buescher (2) Circuit of The Americas (1) Clash (1) Coca-Cola 600 (1) Cole Custer (1) Corey Heim (3) Curtis Turner (1) Dale Earnhardt (1) Darlington Raceway (2) Darrell Waltrip (1) Daytona 500 (1) Daytona International Speedway (2) Denny Hamlin (13) Dover Motor Speedway (1) előzetes (22) Front Row Motorsport (1) Hall of fame (1) Hendrick Motorsports (1) Homestead-Miami Speedway (1) Húsvét (1) Iowa Speedway (1) Jeff Gordon (1) Jesse Love (2) Jimmie Johnson (2) Joey Logano (2) Joe Lee Johnson (1) Justin Allgaier (2) Kansas Speedway (2) Kaulig Racing (1) Kevin Harvick (3) Kurt Busch (1) Kyle Busch (6) Kyle Larson (17) L.A. Coliseum (1) Las Vegas Motor Speedway (3) Martinsville Speedway (1) Martin Truex Jr. (12) Michael McDowell (3) Nashville Superspeedway (1) New Hampshire (1) Noah Gragson (1) North Wilkesboro Speedway (1) összefoglaló (2) Phoenix Raceway (2) Playoff (6) Pocono (2) Pocono Raceway (2) portland (1) Rajah Caruth (2) Richmond Raceway (1) Ricky Stenhouse Jr. (1) road (1) Roger Penske (1) Ross Chastain (1) roval (2) Ryan Blaney (9) Ryan Sieg (1) Ryan Truex (1) Sam Mayer (3) Shane van Gisbergen (5) Sonoma Raceway (1) Spire Motorsports (1) Superspeedway (1) sztorik (3) Talladega Superspeedway (2) Team Penske (1) Texas Motor Speedway (2) Tyler Reddick (6) Ty Gibbs (1) Wendell Scott (1) William Byron (8) World 600 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása