Heti NASCAR

Lénárt Dávid blogja

A Clash története

A Daytona 500 előtt hagyományosan megrendezésre kerül a szezon előtti pontnélküli verseny, amit minden évben nagy várakozás előz meg, hiszen hónapok után újra látjuk versenyezni a NASCAR pilótáit.

Az első Clash

Az esemény Monty Roberts fejéből pattant ki. Az újonnan alakuló Busch Beer márkaigazgatójaként próbálta népszerűsíteni a cégét. A vágyából valóság lett. 1979-ben meg is rendezték az első Clash-t. Kezdetben egy 50 mérföldes sprintverseny volt a Daytona International Speedway-en. Az előző szezon pole pozíciósai automatikusan a mezőny tagjai lettek, így a kevés pénzdíj mellett kaptak egy plusz motivációt a pilóták. A legelső Clash-t Buddy Baker nyerte meg, így bezsebelte a győztesnek járó 50.000 dollárt. A szabályoknak megfelelően 9 főből állt a mezőny: Buddy Baker, Darrell Waltrip, Cale Yarborough, Benny Parsons, Bobby Allison, David Pearson, Lennie Pond, Neil Bonett és J.D. McDuffie álltak rajthoz. 15:26 alatt teljesítették a 20 kört. Mai szemmel ilyen rövid futam már-már elképzelhetetlen lenne. A verseny sikeresen zárult és máig megrendezésre kerül a Daytona 500 előtti pontnélküli viadal.

További formátumok

1991-ig változatlan maradt a lebonyolítás, azonban a népszerűség csökkenése miatt kénytelenek voltak lépni a szervezők. A 20 kör maradt, azonban ezt két szakaszra bontották. A második periódusban megfordították a mezőnyt, így téve izgalmasabbá a versenyt. Mindkét szakasz végén pénzdíjat osztottak ki.

1998-2000: Az idő haladtával a Clash formátuma is változott. Ahogy teltek az évek, úgy nőttek az igények is, így egyre hosszabb lett a szezonelőtti futam. A versenyt átnevezték Bud Shootout-ra, és két 25 körös szakaszból állt. A selejtezőre egy órával a főfutam előtt került sor, és a győztes jutott tovább. Minden alkalommal egy-egy kétgumis kiállást kellett abszolválni.

2001-2002: A Clash (akkori nevén Budweiser Shootout) 70 körösre bővült. A sárga zászlóban megtett körök beleszámítottak a versenytávba, de a célba csak zöld zászló alatt érhettek be. Legalább egy zöld zászlós megállást írtak elő, ahol két kereket kellett cserélni. A Bud Shootout selejtezőt megszüntették, mivel a kupafutamokra való kvalifikációt egyetlen körre csökkentették.

2003-2008: Két periódusban rendezték meg a futamot. Az első szakasz 20 körös volt, amelyet egy 10 perces szünet követett, majd a verseny egy 50 körös száguldással zárult. A megszakításnak köszönhetően nem volt kötelezően előírva a pitbe látogatás.

2009-2012: Továbbra is maradt a két szakaszra bontás. 25 és 50 kört tettek meg.

2013-2015: Ezekben az években a verseny három szegmensből álló, 75 körös verseny lett. A rajongók online szavazása határozta meg a verseny bizonyos aspektusait, beleértve a szakaszok hosszát, a kötelező boxkiállásokra vonatkozó követelményeket és az egyes szegmensek után kieső versenyzők számát.

2016-2020: Visszatértek az előző formátumra, ami 25 és 50 körös szakaszból állt.

2021: Elsőnek rendeztek road pályán Clasht. A 35 körös futamot két szakaszra bontották (15-20 kör).

2022-2023: Los Angelesbe költözött a Clash, a Coliseumba. 23, majd 27 autó indulhatott a megmérettetésen. Az egyautós kvalifikáció határozta meg a heat futamok sorendjét. A 4 előfutam Top 5-ös helyezettje jutott tovább a főversenyre. A fennmaradó helyek két 50 körös futamon dőltek el. A Clash 150 körös lett, amelyet féltávon egy showműsor szakított meg.

Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images

A Clasht már három különböző típusú pályán rendezték meg. Elsőnek a klasszikus superspeedway nyomvonalon ment a mezőny a Daytona International Speedwayen. A több, mint 40 éves hagyományt 2021-ben szakították meg. Az egyetlen road futamot ekkor került megrendezésre, szintén Daytona-ban. Az épített pályák térhódítása a Clash-en is megmutatkozott. Azonban ez nem tartott sokáig. 2022-től már a Los Angeles Memorial Coliseum adott otthont a mezőnynek.

Nem csak a pályák változtak, hanem a szezonelőtti futam elnevezése is:

1979-1997: Busch Clash

1998-2000: Bud Shootout

2001-2012: Budweiser Shootout

2013-2016: Sprint Unlimited

2017-2019: Advance Auto Parts Clash

2020-2021: Busch Clash

2022-: Busch Light Clash

Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images

A 2022-es Clash-en a Coliseum és az új generációs autók mellett egy már máshol látott lebonyolítási rendszer is debütált. A Super Bowl mintájára a futam felénél egy-egy sztárfellépő adott élő koncertet a halftime shown. 2022-ben Ice Cube, 2023-ban pedig Wiz Khalifa szórakoztatta a nézőket. A Clash innentől tehát méginkább bulifutamnak volt tekinthető. A pontnélküli futamon nagyobb tét nélkül láthatjuk versenyezni kedvenceinket, amihez a showt a verseny mellett különféle elemekkel is szolgáltatni tudják.

Eddigi győztesek

1979: Buddy Baker
1980: Dale Earnhardt
1981: Darrell Waltrip
1982: Bobby Allison
1983: Neil Bonnett
1984: Neil Bonnett
1985: Terry Labonte
1986: Dale Earnhardt
1987: Bill Elliott
1988: Dale Earnhardt
1989: Ken Schrader
1990: Ken Schrader
1991: Dale Earnhardt
1992: Geoff Bodine
1993: Dale Earnhardt
1994: Jeff Gordon
1995: Dale Earnhardt
1996: Dale Jarrett
1997: Jeff Gordon
1998: Rusty Wallace
1999: Mark Martin
2000: Dale Jarrett
2001: Tony Stewart

2002: Tony Stewart
2003: Dale Earnhardt Jr.
2004: Dale Jarrett
2005: Jimmie Johnson
2006: Denny Hamlin
2007: Tony Stewart
2008: Dale Earnhardt Jr.
2009: Kevin Harvick
2010: Kevin Harvick
2011: Kurt Busch
2012: Kyle Busch
2013: Kevin Harvick
2014: Denny Hamlin
2015: Matt Kenseth
2016: Denny Hamlin
2017: Joey Logano
2018: Brad Keselowski
2019: Jimmie Johnson
2020: Erik Jones
2021: Kyle Busch
2022: Joey Logano
2023: Martin Truex Jr.

Fotó: Chris Graythen/Getty Images

Emlékezetes pillanatok a Clash-ről

1980 - A második Clash-t Dale Earnhardt, a Daytona International Speedway egyik királya nyerte, szokatlan körülmények között. Az Automobile Racing Club of America (rövidítve ARCA) versenye gyakran osztozott a versenynapon a Clash-sel, és ez 1980-ban is így volt. Az ARCA-futam rajtját azonban az időjárás miatt elhalasztották, ami nehéz helyzetbe hozta a NASCAR-t és a pálya vezetőit, mivel a Clash is szerepelt a programban, és a napfény is fogytán volt. A hivatalos szervek azt a szokatlan döntést hozták, hogy leállították az ARCA-futamot, hogy a Clash-t az országos televízióban közvetíthessék. Miután Earnhardt átvette a Clash-trófeát, az ARCA-futam véget ért.

1994 - Az akkor még nyeretlen huszonkét éves pilóta, Jeff Gordon addigi karrierje egyik legemlékezetesebb momentumát élhette meg. A #24-es volánja mögött életében elsőnek megnyerte a Clash-t. A győzelemhez Dale Earnhard-ot sikerült megelőznie a kettes kanyarban. Az emberek már akkor sejthették, hogy Gordonban van tehetség és nagyra fogja vinni a NASCAR-ban. Abban az évben sikerült megnyernie a Charlotte-i Coca-Cola 600-ot. A többi történelem...

2004 - Dale-ek párharca. Dale Jarrett az utolsó körben megelőzte Dale Earnhardtot, és 0,157 másodperccel nyert. Ez volt az egyetlen kör, amit Jarrett vezetett a két szakaszból álló, 70 körös versenyen.

2006 - Denny Hamlin történelmet írt, ő lett az első pilóta, aki újoncként megnyerte a Clash-t. Daytona nagymenője már akkor is megvillantotta superspeedway-tudását, A hajrában Tony Stewart-ot sikerült maga mögé utasítania.

2012 - A Clash történetének egyik legszorosabb befutója egy olyan versenyen történt, amely sok ritka eset történt. Jeff Gordon autója fejreállt. Kyle Busch és Gordon a 74. körben a 4. kanyarban érintkezett egymással, ami Gordont a falnak, egy hosszú csúszásba és a tetőre küldte. A figyelmeztetés miatt a 80 körös verseny hosszabbításba torkollott. Az utolsó körben Tony Stewart vezetett, de Kyle Busch megelőzte őt, amikor a trioválon végigrobogtak, és 0,013 másodperccel megnyerte a versenyt.

2020 - Úgy tűnt, hogy ez lesz az a futam, amelyet senki nem nyer meg. Az utolsó kilométereken több hatalmas baleset tizedelte meg a mezőnyt. A végén már csak hat autó volt versenyben a győzelemért. Erik Jones, akinek az autója az egyik balesetben való részvétele miatt komoly első sérüléseket szenvedett, a Joe Gibbs Racing-es csapattársának, Denny Hamlinnek a segítségével nyerte meg a versenyt, aki egy kör hátrányban volt egy másik sérült autóval.

A bejegyzés trackback címe:

https://hetinascar.blog.hu/api/trackback/id/tr5218437329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

A.J. Allmendinger (1) AJ Allmendinger (1) Alex Bowman (2) All-Star Open (1) All-Star Race (1) Aric Almirola (1) Atlanta Motor Speedway (1) Austin Cindric (2) Austin Hill (2) Bill Elliott (1) Bobby Labonte (1) Boris Said (1) Brad Keselowski (2) Brenden Queen (1) Bristol Motor Speedway (1) Bubba Wallace (2) Chandler Smith (1) Charlotte 600 (2) Charlotte Motor Speedway (4) Chase Briscoe (1) Chase Elliott (8) Chicago (2) Christian Eckes (2) Christopher Bell (3) Chris Buescher (2) Circuit of The Americas (1) Clash (1) Coca-Cola 600 (1) Cole Custer (1) Corey Heim (3) Curtis Turner (1) Dale Earnhardt (1) Darlington Raceway (2) Darrell Waltrip (1) Daytona 500 (1) Daytona International Speedway (2) Denny Hamlin (13) Dover Motor Speedway (1) előzetes (22) Front Row Motorsport (1) Hall of fame (1) Hendrick Motorsports (1) Homestead-Miami Speedway (1) Húsvét (1) Iowa Speedway (1) Jeff Gordon (1) Jesse Love (2) Jimmie Johnson (2) Joey Logano (2) Joe Lee Johnson (1) Justin Allgaier (2) Kansas Speedway (2) Kaulig Racing (1) Kevin Harvick (3) Kurt Busch (1) Kyle Busch (6) Kyle Larson (17) L.A. Coliseum (1) Las Vegas Motor Speedway (3) Martinsville Speedway (1) Martin Truex Jr. (12) Michael McDowell (3) Nashville Superspeedway (1) New Hampshire (1) Noah Gragson (1) North Wilkesboro Speedway (1) összefoglaló (2) Phoenix Raceway (2) Playoff (6) Pocono (2) Pocono Raceway (2) portland (1) Rajah Caruth (2) Richmond Raceway (1) Ricky Stenhouse Jr. (1) road (1) Roger Penske (1) Ross Chastain (1) roval (2) Ryan Blaney (9) Ryan Sieg (1) Ryan Truex (1) Sam Mayer (3) Shane van Gisbergen (5) Sonoma Raceway (1) Spire Motorsports (1) Superspeedway (1) sztorik (3) Talladega Superspeedway (2) Team Penske (1) Texas Motor Speedway (2) Tyler Reddick (6) Ty Gibbs (1) Wendell Scott (1) William Byron (8) World 600 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása